Takács Vivien vagyok, a Learning Innovation Kft képzésszervező munkatársa. Június végén lehetőségem nyílt részt venni az Erasmus+ pályázat keretén belül egy ciprusi képzésen Páfoszon. Mindamellett, hogy az egyik, számomra legszebb helyen tölthettem el azt a néhány napot, rengeteg nagyszerű embert ismerhettem meg különböző országokból és betekintést nyerhettem egy hatalmas projektbe melyen már több, mint egy éve dolgoznak együtt globálisan.
A STEAME mozaikszó: az angol tudomány, technológia, mérnöki tudomány, művészet, matematika és vállalkozói szellem szavakból áll. A projekt célja, hogy ezeket a területeket egybefoglalja és az oktatás ezen összefonódás mentén valósulhasson meg. Ehhez az oktatóknak szükséges előbb megismerniük, milyen innovatív módszerekkel tudják fejleszteni meglévő oktatói készségeiket. Az egyes előadások során ehhez kapcsolódóan betekintést nyerhettünk olyan innovatív megoldásokba, mint a projekt alapú tanulási módszer, kérdezés/érdeklődés alapú tanulás, tanulási és kreatív tervek, vagy az egymás tanításának koncepciója.
Véleményem szerint ezek az oktatási módszerek rendkívül hatékonnyá tudják tenni az iskolarendszerű tanítást is és elősegíthetik az érdeklődés kialakítását, fenntartását, mialatt nagyobb fejlődést és eredményesebb tananyagfeldolgozást eredményeznek. Mindamellett úgy vélem, hogy az innovatív módszerek elsajátításához előbb az oktatókat kell felkészíteni, és bár úgy vélem, hogy ez egy kihívásokkal teli terület, mégis pozitívan állok a témához, hiszen az alacsonyabb motivációval rendelkező tanulók lelkesedését is vissza lehetne nyerni ezek által.
A témakörök és a különböző oktatási módszerek ismertetése közben az egyes elemeket közösen, illetve csoportosan dolgoztuk fel, ismertük meg. Több gyakorlati példa és feladat mentén mentünk végig számos interaktív alkalmazással együtt az egyes elemeken, melynek külön örültem, hiszen önmagában az ismeretek előadáson történő átadása kevésbé érzékeltette volna velem azok hasznosságát. Élvezettel próbáltam ki a különböző platformokat, valamint tananyagfeldolgozási stílusokat és realizáltam, miként tudnánk ezeket alkalmazni a jövőben.
Számos hasznos alkalmazást is megismertem a prezentációk alatt, melyek egy részével korábban ugyan már találkoztam a trénereinknek köszönhetően, egy részük azonban új volt számomra, mégis gyorsan elsajátítható a kezelésük, ezáltal ezek is lehetőséget nyújtanak akár az oktatóknak az interaktív tanóra megtartásához. Megismertem egy, az általunk használt távoktatási/online képzési felülethez hasonló felületet, a Google Classroom-ot. A felület alkalmas az oktatók és a tanulók online oktatási szintérben történő megjelenéséhez, valamint szintén rendelkezik számos szükséges és hasznos funkcióval, mint a tantárgyak/képzések kialakíthatósága, a naptár, mely folyamatosan frissül a létrehozott képzések időpontjaival.
Továbbá elérhetőek olyan funkciók is, mint a résztvevők osztályokba történő belépési lehetőségei, online tanóra megtartásához kapcsolódó felület, melyhez gyorslink generáló funkció is társul, így a résztvevőket azonnal ki lehet értesíteni, hogy hova lépjenek be. Mindez megerősített abban, hogy amely felületet mi is alkalmazzuk, összhangban van a külföldi elvárásokkal, ami egy ilyen oktatói/képzési felülethez szükséges. Az interaktív, - akár tanórákon is felhasználható - alkalmazások és felületek közül a leghasznosabbak számomra az alábbiak voltak: