Erasmus+ Mobilitás beszámoló

Csapatmunka, mint a produktivitás fokozója

ERASMUS+ 2019-1-HU01-KA104-060829

  1. október 4-8.

Palermo, DOREA

 

Rönky Áron vagyok és a Learning Innovation Kft felnőttképzési szolgáltatásaival erősen összefüggő képességmérő megoldások menedzsmentjével foglalkozom. Október elején volt lehetőségem és szerencsém részt venni egy teljes hét erejéig egy Erasmus+ pályázat keretén belül egy hatékonyságnövelő képzésen Szicília szigetén, Palermoban.

A képesség hatékonysága során elfogadott tény, hogy minél jobban kiemeljük a megszokott munkaközegből a képzésre szoruló munkaerőt, annál hatékonyabb és sikeresebb lesz a képzés is maga.

Budapesthez képest Palermo mondhatni megfelelt a szokásos közegből való kiemelésemnek és úgy érzem az új környezet nagyban támogatta nyitottságomat a tréning irányába.

A csoporton, csapaton belüli hatékonyságnövelés területével foglalkoztam a kint töltött egy hét alatt. A tréninget egy kiemelten tapasztalt szakember tartotta, módszertanának köszönhetően pedig jóformán alig volt lehetőség prezentációs diákat tanulmányozni, minden mondatnyi elméletet azonnal, játékos formában ültettünk át a gyakorlatba.

Ennek köszönhetően nem csak érthetőbb lett a tréning minden eleme, de sosem éreztem azt, hogy akár egy percig is leülne a hangulat, érdektelenségbe fulladna a közös munka.

A tréning alatt az alábbi területeken értünk el érezhető tudásbéli és képességbeli fejlődést:

  • A hatékony csapatmunka elemeinek kiterjedtebb megértése és átlátása
  • Fokozott megértése a csapaton belüli tanulási és fejlesztési lehetőségeknek
  • A csapat dinamikájának és a különböző csapaton belül betöltött szerepek átlátásának képessége
  • A csapaton belüli támogató környezet kialakításának képessége
  • A csapatmunka során tapasztalható munkafázisok helyes kommunikációs stratégiái
  • A megoldáshoz tartozó közös irányelvek megalkotására való képesség

Sajnos a jelen vírushelyzet okán csökkentett létszámban vettünk részt a gyakorlaton, ez azonban megadta a lehetőséget mindannyiunk számára, hogy több személyes tapasztalatot és véleményt adhassunk hozzá a tréning egyes elemeihez.

 

Kifejezetten izgultam, hogy miképp fogom teljesíteni az idegennyelvi akadályokat, a kapcsolatteremtést. Tartottam tőle, hogy a teljesen újszerű környezet vagy az idegen emberek már a szokottnál is messzebb löknek a komfortzónámtól. Legkellemesebb meglepetésemre azonban minden az elképzelhető legjobb forgatókönyv szerint alakult.

A tréning teljes csoportja érdeklődő volt, nyitott és nagyon befogadó. Trénerünk figyelt, hogy személyiségjegyeink ellenére mindenki ötletére, javaslatára jusson megfelelő idő és figyelem. Külön kiemelném mennyire hasznosnak tartottam azon gyakorlatokat, melyek nem csak a másik fél helyzetébe való belehelyezkedést támogatták, de lehetőséget biztosítottak azt több perspektívából is szemlélni.

Örülök, hogy a teljes képzés során a gyakorlatba is beigazolódott, hogy a helyes technikákkal és kommunikációval az eredményes együttműködés megteremthető, függetlenül a csapatban dolgozó egyének korától, származási országától vagy szakmai képzettségétől.